Havas Henrik: Prosztatarákom van

2025. július 07. 06:32

A műsorvezető végigcsinálta a kemoterápiát, aztán születésnapjára már pálinkát is ivott.

2025. július 07. 06:32
null

Az Index arról ír, hogy Kuncze Gábor volt a vendége Havas Henrik saját, Heti Havas című műsorának, ahol egyéb témák mellett szóba került a műsorvezető daganatos betegsége is. Hozzáteszik: Kuncze a műsor egy pontján megkérdezte Havastól, hogyan szerezte a homlokán látható sebet. „Ha már te ilyeneket kérdezel, akkor én hadd kérdezzem meg, mert engem most ez izgat, hogy 

mi történt veled, felismertek a nézőid, vagy valami komolyabb?” 

– mondta az SZDSZ egykori vezetője.

Havas közölte, hogy soha nem hazudott a nyilvánosság előtt és most sem fogja ezt tenni, majd feltárta jelenlegi állapotát.

„A helyzet az, hogy prosztatarákom van. Múlt pénteken fejeződött be a sugárterápia. 28 alkalommal voltam kezelésen”

– mondta a műsorvezető.

Hangsúlyozta: sokan nem hitték volna, hogy képes lesz végigcsinálni a kemoterápiát, de megcsinálta. Mint megjegyezte, egyetlen kezén meg tudná számolni, hány embernek volt tudomása a betegségéről.

„Tudtam, hogy végigcsinálom, mert ha én valamit elhatározok, akkor én azt megcsinálom. Végigcsináltam fegyelmezetten”

– mondta.

Mint Havas elbeszéléséből kiderült, születésnapja alkalmából megivott egy-két pohár pálinkát. Orvosai figyelmeztették a kezelések mellékhatásaira, köztük a gyakori vizelési ingerre, ami ekkor pont a kertben jött rá, de beleesett a bokorba. Nagy szerencséje volt, hogy nem a szemét érte a sérülés, mondta.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: YouTube

 

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Smisla
2025. július 07. 11:47
"Jó-Henrikünk" a betegségből gyógyuljon meg. Isten nem ver bottal, de az a bokor valahogy vagy nagyon sarkos, vagy "éles" volt. Ha az ember valami ilyennek esik neki, az hagy ilyen nyomot - vagy mégis bot volt, ha igen, azt megérdemelte.
kulakman
2025. július 07. 11:09
A jóisten , vagy aki a világ sorát rendezi , majd elrendezi az ő sorsát is!
Glück28
2025. július 07. 10:02
Tudjuk, OOOOOOrrrrbbáááán
Marhagulya
2025. július 07. 09:58
Nagyon utálom ezt a fazont, de jobbulást neki. De azért na "Havas közölte, hogy soha nem hazudott a nyilvánosság előtt és most sem fogja ezt tenni", szóval Henrik, azért figyelj oda jobban, hogy mit mondasz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!